Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Pillanatok

Friss topikok

  • Nihasa: A férfiak nem ösztönlények? :) Nem lépnek egyik nőtől a másikig, ha megtehetik, még ugyanazon a na... (2014.09.18. 21:47)

Címkék

Visszatekintés I.

Nihasa 2014.11.09. 10:33

Az első találkozás

A parkoló sarkában, a korláton ücsörögve várakoztam.
A megbeszélteknél már 10 perccel korábban ott voltam, mert gyűlölök késni.
Egyébként várni is - de ez bizonyos esetekben csak részletkérdés.
Hónapok óta csevegtünk, s úgy éreztem, egyszerre tudok róla mindent, és semmit. Napok óta a találkozás lázában égtem, mégis, mikor megcsörrent a telefonom, ügyetlenül kaptam a zsebemhez idegességemben, s amikor csak annyit szólt, hogy "Kések, kb. 15 perc és ott vagyok", mi mást mondhattam volna, minthogy "Oké, persze, rendben, várok."
Mert mindig várok/várunk. Várunk valakire, valamire, egy jelre, egy pillanatra... mindig várunk...

A fülemben épp egy Linkin Park szám dübörgött, amikor a leírásnak megfelelő autó gördült be a parkolóba, s amint megláttam a benne ülő férfit, tudtam, hogy megérte várni.
Igyekeztem lazának tűnni, ahogy ott ücsörögtem, de azt hiszem, egy rakás szerencsétlenségnek tűnhettem - annak is éreztem magam.


Gyönyörű volt... tudom, hogy Férfira ilyet nem mondunk, de ez sem fejezi ki azt, mennyire jól nézett ki.

Amikor kiszállt az autóból, és egy sokat sejtető kis félmosolyt villantott, azt hittem, elolvadok - és a legszívesebben azt is tettem volna, mert akkor a burkolat kis repedései között el tudok szivárogni, s nem kellene magam ténylegesen megmutatni.
A szemeit nem látom, mert egy az arcszerkezetéhez tökéletesen illő napszemüveg takarja, de ez ebben a pillanatban szinte mindegy is.
Még méterekre áll tőlem, de már most elvesztem a fényében...csak egy apró, jelentéktelen árnyék vagyok...s ahogy egyre közeledett, éreztem, teljesen felemészt a fényével...
A kisugárzása mellbevágóan erős, fullasztóan tökéletes.
Kezet nyújtok, merő udvariasságból, majd elfogadva azt, teljesen magához húz, hogy egy apró puszit adjon az arcomra.
Ahogy az ajkai a bőrömhöz érnek, észveszejtő sebességgel cikáznak végig a neuronok hátán a képek arról, hogy hány különböző helyen szeretném még érezni a száját magamon.
Rég volt, hogy férfi ennyire beindítson csak egy puszival.
Még mindig nem ereszti a kezem, ahogy az autó felé lavírozunk, s kinyitja nekem az anyós ülés ajtaját, majd miután beül mellém, s lekerül a napszemüveg érzem, hogy az ajkaim maguktól elnyílnak.
Két fullasztóan zöld szem szalad végig a testemen, lentről felfelé, majd mikor meglátja döbbent arckifejezésem, elneveti magát, amitől teljesen zavarba jövök, és érzem, hogy égni kezd az arcom.
- Meg sem kérdeztem, hogy be akarsz-e egyáltalán szállni az autóba... - választ nem várva, már indítja is a járművet. - Ebédeljünk egyet...
Igyekszem összevakarni magam, de ahogy rám villantja 100 wattos mosolyát, s most már gyönyörű smaragd zöld szemei sem segítenek.
Lehunyom a szemem, pár másodpercig csak arra koncentrálok, hogy az autó kellemesen ringat, majd amikor újra kinyitom a szemeim, egy nagy levegőt véve lerázom magamról a sokkos állapotot - legalábbis részben.
Ebéd közben egész belerázódom a beszélgetésbe, teljesen felszabadultan érzem magam, s úgy tűnik, ő sem bánja, hogy megtette ezt a több órás autóutat.
A délután folyamán egymás mellett andalgunk a sétáló utcán, ücsörgünk egy árnyékos parkban, egy cukrászdában, s mindenhol emberek tömkelege vesz minket körül, de mégis, mintha rajtunk kívül senki nem lenne jelen.

Ahogy a Nap közeledik a látóhatárhoz, egyre nő bennem az elválás okozta feszültség.
Beszállok az autóba, és ahogy próbálnám becsatolni a biztonsági övem, a kezemért nyúl.
Megszorítja a csuklóm, mire kissé riadtan felnézek, s a levegő is bent szakad, ahogy konstatálom, hogy gyönyörű arca kb. 2 centire van az enyémtől.
- Órák óta erre várok - kúsznak fel cirógatva ujjai a karomon egész a tarkómig, és én úgy ülök ott, mint ahogy az őzek állnak a reflextorfényben. - Most - az a tökéletes arc megfelezi a már szinte nem is létező távolságot - meg foglak csókolni...
Az utolsó szót az ajkaim közé suttogja, majd ujjait a hajamba túrva, minden finomságot mellőzve csókol, mintha az élete függne tőle.
Ahogy egy apró nyögés tör fel a torkomból, finoman ráharap az alsó ajkamra, s meghúzza azt, majd aprókat nyalintva rajta kényezteti a fogaitól sajgó szám.
Nem bírom tovább... újra és újra meg akarom csókolni.
Beletúrni félhosszú fekete hajába, és magamra húzni, hogy tegyen velem, amit csak akar.

Igazán úriemberként viselkedik, mert bár az kezei végigbarangoltak minden elérhető testfelületemen, ruhán innen, s ruhán túl, nem mászik rám... egyszerűen csak csókol és csókol és csókol.
Aztán elhúzódom, mert szükségem van egy kis levegőre.
Érzem, ahogy bizseregnek az ajkaim, és elégedetten konstatálom, hogy már most sikeresen összeborzoltam a frizuráját - bár őt ezt szemmel láthatóan nem zavarja. Lehunyt szemmel hátradől az ülésen és én büntetlenül mérhetem végig az egész testét.
- Tetszik? - kérdezi rekedten, de nem néz rám.
- Nem olyan rossz - évődök vele vágytól elmélyült hangon.
- Ühüm. Szóval nem olyan rossz... - anélkül, hogy kinyitná a szemeit, a kezem után nyúl és az ölébe húzza, én pedig nem tudom elég gyorsan összeharapni a szám ahhoz, hogy a torkomból feltörni készülő meghunyászkodó nyüszítő hangot bent tartsam.
Újra a hajamba túr, s magához ránt.
Minden maradék finomkodás eltűnt már belőle, ahogy egy pillanatra kinyitom a szemeim, konstatálom, hogy engem néz... smaragd pillantása mintha a lelkembe látna, a hajamnál fogva hátra rántja a fejem, és a nyakam oldalát kezdi el harapdálni.
Ujjaim a fejem tartó karjába vájnak. Egyszerre akarom eltolni magamtól, és még közelebb húzni.

Címkék: történetek

Szólj hozzá!

Azt hiszem, rájöttem...

Nihasa 2014.11.04. 21:39

150846_421592244_big.bmp

...miért érzek olthatatlan vágyat a sub lét iránt.

 

A minap önismereti tréninget tartottam (ala google), és felismertem annak okát, miért vágyom subként létezni.
A "probléma" a gyermekkoromban gyökeredzik, amikor is nem alakultak ki otthon (anyámmal) a megfelelő bizalmi kapcsolataim. Mióta az eszem tudom, rossz a viszonyunk.
Ő nem ilyen gyereket akart, én meg nem tehetek róla, hogy az lettem, aki... sosem tudta megbocsátani, hogy nem szeretem a rózsaszínt, nem játszottam fodrászosdit és nem kértem smink készletet karácsonyra.
Én pedig sosem tudtam megbocsátani, hogy nem fogadta el, azt, aki vagyok...
Mivel minden komolynak indított beszélgetésből, amit én kezdeményeztem, az lett, hogy az ő problémáit próbálom megoldani, így képtelen voltam bízni benne... Bízni abban, hogy egyszer a saját anyám minden zokszó, szemforgatás, grimasz vagy félbeszakítás nélkül végighallgatja, amit mondani szeretnék neki.
Így soha nem meséltem a szerelmeimről... a depresszív időszakom mélységeiről... sem semmiről, ami igazán fontos volt nekem.
Ennek köszönhetően képtelen vagyok másokban is bízni. Ha a saját anyámban sem, akkor mégis kiben tudnék megbízni?!
Kinek hihetnék?!
Na meg a feltétel nélküli szeretetről ne is beszéljünk... ha a saját anyám sem... akkor nem hiszem, hogy bárki képes lenne feltétel nélkül szeretni engem.
Kinek kellhetnék én, ha neki sem?
És ezek után ne legyek önbizalomhiányos.......

Lényeg a lényeg, valahol a tudatom mélyén nagyon régóta vágyom arra, hogy találjak valakit, akiben bízhatok.
Azt már rég tudom, hogy a testemnél jobb árucikk nincs a világon... s én bolond, pillanatnyi szeretetért képes voltam odaadni a pasiknak... mert akkor éreztem, hogy szükség van rám, hogy szeretnek úgy, ahogy vagyok...
De a bizalom a kalandoknál fel sem vetődött.
Ellenben a Dom-sub viszony pont erről szól.
Bíznom kell a Dom-omban...
Szükségem van arra, hogy valakiben megbízzak... hogy valaki bizonyítsa, én is megfelelő lehetek valaki figyelmének...

Szólj hozzá!

Halottak napja

Nihasa 2014.11.01. 11:30

Fiatal korom ellenére sok kicsi darabka tört már össze, veszett el vagy halt meg a lelkemből.
Í
gy a mai napon ezekért a darabkákért is gyújtok egy mécsest. 
Remélem, jó helyre kerültek. 
Tisztán emlékszem rájuk... régen mind a boldogságaim voltak.
Most mind halottak.

Címkék: vegyeskereskedés

Szólj hozzá!

Nihasa 2014.10.24. 23:04

Címkék: képek

Szólj hozzá!

Nihasa 2014.10.22. 21:24

Címkék: képek

Szólj hozzá!

Nihasa 2014.10.19. 22:43

Címkék: képek

Szólj hozzá!

"Mert csak játszom, hogy minden szép..."

Nihasa 2014.10.18. 19:28

Címkék: zene

Szólj hozzá!

Nihasa 2014.10.16. 23:57

"Az emberekkel az a legnagyobb probléma, hogy még önmagukkal szemben is prűdek..." 
(by Nihasa) 

Szólj hozzá!

Nihasa 2014.10.16. 00:03

"Pillanatok. Az életünk pillanatok sorozata. Mindegyik a vég felé sodor. Engedd el mindet!" 
(Most jó c. film)

 

Címkék: képek

Szólj hozzá!

Szerepcsere?

Nihasa 2014.10.15. 07:29

Felcserélődő szerepek?
Tényleg ennyire elromlott volna a társadalmunk?
Már nekem kell félretennem virágra és csokira, ha kinézek magamnak egy pasit?
Hová tűnt a régi rendszer?
Senki nem is követi már?
Hogy ronthattuk el?
Ki hibázott?
A nők a feminizmussal?
A férfiak az elkényelmesedéssel?
Én vagyok túl konzervatív?
Hol a régi világ, amiben nevelkedtem, s amely szerint a Férfiak cserkésznek, a Nők pedig „áldozatul esnek”?
Mióta hízelgő bárkinek is a „szia-cica-van-gazdád?” kezdetű csevegés?
Ettől érzi magát nőnek a nő?

 

Elvesztettem a fonalat…
Az én világomban még a nő Nő volt… kettőt pislogok, és már megszólítani, bókolni kényszerülök, ahelyett, hogy megszólítanának és nekem bókolnának…
Hogy vessem be a finom kis női praktikákat, ha egyszerűen nincs alkalmam Nőnek lenni?
Hogyan csábítsam el azt, aki épp engem cserkész be, ha nekem kell cserkészni is?
Hová tűntek a Férfiak? 

Nem tudom, ki, hogy van vele, nekem nem tetszik az új rendszer… pillanatnyilag igen elveszettnek érzem magam, és valahogy nem is akaródzik felvenni az új ritmust…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása